Sebesen közeleg az év vége, messze mögöttünk maradtak a vidám, nyári napok. A színek megváltoztak és látni engedik a természet elképesztő szövetét, az élet körforgása megmutatkozik a maga valójában. Még mielőtt felfoghatnánk ezt az átváltozást, már az év befelé forduló, önelemző szakaszában járunk. A hidegebb, rövidebb nappalok a befelé fordulásra, emlékeink mélyén való kutakodásra, és elveszített szeretteink felidézésére ösztönöznek.
A november a Mindenszentek napjával erős felütéssel kezd, és sokunkkal itt marad ez a nyomasztó, sokszor gyászos hangulat az év fennmaradó két hónapjában is. Mit jelent számunkra érzelmileg az emlékezés elhunyt szeretteinkre? Fokozza az amúgy is stresszes hétköznapok nyomását? Hogyan hat ránk a gyász, és hogyan tudjuk a gyász folyamatát megkönnyíteni? Hogyan megyünk át a változáson?
A sors fura fintora…
Ahogy nekiültem, hogy összeszedem a gondolataimat és papírra vetem őket, csörgött a telefonom. Az egyik közeli barátom érdeklődött, ráérek-e vele menni a kórházba, hogy meglátogassuk egy gyermekkori barátját, akinek már nem sok ideje volt hátra. Köszönöm, Forrás, gondoltam magamban (nem tudva, mire számíthatok), tökéletes időzítés! Mivel támogatni szerettem volna a barátomat, úgy döntöttem, elmegyek, és nyitott leszek arra, amit az élet meg akar mutatni.

Útközben arról beszélgettünk, mennyire érzi felkészültnek, jobban mondva felkészületlennek magát arra, hogy elengedje régi barátja fizikai megtestesülését, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, hogy ez a pillanat egyre közelebb van.

Sokan nem kapunk felkészülési időt. Ha kapunk is, mindegy, mennyit töltünk mentális és érzelmi felkészüléssel, rendkívül nehéz időszak elébe nézünk. Nincsen annyi idő a világon, amennyi elég volna bárkinek is, hogy felkészüljön egy ilyen változásra. Mindig túl sok kimondatlan dolog marad hátra, vagy utólagosan felülbírált tettek, amiket másképp lehetett/kellett volna csinálni. A szomorú igazság az, hogy az elkerülhetetlen tényen egyik sem változtathat semmit.

Hiszem, hogy spirituális lények vagyunk, akik fizikai tapasztalaton mennek át, és amikor megtanultuk és megtapasztaltuk mindazt, amit megtapasztalnunk rendeltetett, visszatérünk a tiszta szeretet birodalmába. A lelkünk dönt arról, mikor és milyen körülmények között teszünk így. És igen, olykor fájdalmas végignézni mindezt, rendkívül fájdalmas. Nem segít, ha saját magunkat hibáztatjuk, az önostorozás csak további fájdalomba taszít bennünket.

A kórház előtt várakoztam, figyeltem az érkező és távozó családokat, és néha óhatatlanul is belefüleltem a társalgásaikba. Hallva, hogy (érthető módon) minden figyelmükkel, szeretetükkel és gondviselésükkel az odabent hagyott szeretteik felé fordultak, óhatatlanul feltettem magamnak a kérdést: hogyan fognak megbirkózni a harag, gyász, fájdalom és szomorúság hullámokban érkező áradatával, amelyek talán napokon, talán heteken, vagy hónapokon belül átszakítják a gátat? Az érzéseket szinte tapintani lehetett, és csak egy dologra tudtam gondolni: hogyan tudunk megbirkózni ezekkel az időszakokkal?

Mindannyian mások vagyunk, így tehát a gyász is sokféle lehet. Csak annyit tehetünk, hogy kitüntetett figyelemmel illetjük az érzéseinket és a folyamatot.

Hogyan élhetjük túl mindezt?

A gyásszal megbirkózni embert próbálóan nehéz. Bár a halál az élet természetes velejárója, és ennek mindenki tudatában van, mégis olyan nagy erejű érzelmek járják át a folyamatot, amelyek átvehetik az irányítást az életünk felett. A gyász szakaszokban érkezik, úgy sorjázik, akár a lehántott hagymahéj, és mindnyájunknak van saját módszerünk, amellyel megbirkózhatunk vele. Egyeseknek az nyújt megnyugvást, ha újra és újra elmesélhetik, hogyan történt, mit éltek át, amikor elvesztettek valakit. Mások abban találnak vigaszt, hogy visszahúzódnak a belső barlangjukba és jelen vannak a felmerülő érzésekkel, és vannak olyanok, akiknek az kell, hogy egy általuk kedvelt helyen tartózkodhassanak, képeket nézegetve. Míg megint másik módszer az, hogy munkába, munkába és még több munkába temetkezünk.

A gyásznak nincsen jó vagy rossz módja. Nem tudod jól vagy rosszul csinálni!

A te saját személyes módszered és tempód a számodra helyes út!

Arra kérlek, hogy nyitott elmével és szívvel járj, szeresd önmagadat és légy türelmes önmagaddal, éppen úgy, ahogyan elhunyt szeretteiddel tetted. Bízz benne, és tudd, hogy ha engeded magadat a saját tempódban meggyógyulni és megvigasztalódni, az a legjobb, amit önmagadért tehetsz. Tartson bármilyen hosszú vagy rövid ideig, még nem jelenti, hogy túl könnyen, vagy túl hamar engedted el őt… Nincsen elengedés, nem engedsz el senkit sem… csak szereted önmagadat és tiszteled az életedet annyira, hogy hagyod magadat meggyógyulni.

Lehet, hogy úgy találod, célszerű egyszerre csak egy lépést tenned a hétköznapok „túlélése” érdekében, nehogy elakadj; hiszen a cél az, hogy sikerüljön megérni a napot, amikor rátalálsz a békére a szíved mélyén. Egy újfajta békére. Mert legyünk őszinték magunkhoz: az élet már sohasem lesz ugyanolyan.

Mit tehetünk, amikor a gyász maga alá temet?

Ha a helyzeted úgy engedi, hogy biztonságos környezetben vagy és átadhatod magad az érzéseknek és gondolatoknak, engedd, hogy a felszínre jöjjenek. Persze, könnyű azt mondani… hiszen olyan nehéz ebben a sérülékeny állapotunkban az érzelmeinket szabályozni, időzíteni, amikor minden őrá emlékeztet, bárhova nézünk…

Beülünk egy akár ismeretlen helyre, és elég ránézni egy étlapra, ott vannak azok az ételek, amiket ő szeretett; vagy csak meghalljuk a kedvenc dalát… Ezek mind képesek váratlan és letaglózó érzelmeket kiváltani.

Hagyd magadnak megélni őket, hogy túl tudj jutni rajtuk. Ha nem is ott a helyszínen rögtön, ahol előjön, de amikor hazaérkezel, engedd, hogy megérintsenek a történtek. Ez egy folyamat, és eljön az az idő, hogy a szíved megtelik majd szeretettel és csodálatos emlékekkel, amikor elveszített szeretteidre gondolsz.
Tudd, hogy nem vagy egyedül!
Igen, átérzem a helyzetedet, nekem is volt gyászolnivalóm. Még 18 év múltán is megérint, de ugyanakkor már a szeretetet is meg tudom élni. Megértem, ha azt gondolod, hogy 18 év nagyon sok idő, te nem akarod, hogy ennyi ideig kínozzon ez a fájdalom, és igazad van!

Segítséget kapsz a cikk végén lévő gyakorlatban, hogy mielőbb megkönnyebbülhess!

Ahogy ezeket a sorokat írom, eszembe jut egy kedves barátom, aki nagyon közel állt hozzám, és akire mindig támaszkodhattam tizenéves koromban, ha szükségem volt egy szerető barátra a nehéz pillanataimban.

A történet is akkoriban játszódik, amikor még tizenévesek voltunk. Egy baráti társasággal elmentünk táncolni, és amikor úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, én az utolsó pillanatban inkább taxiba ültem. Egy órával később hívtak, hogy a barátaim autóbalesetet szenvedtek; ketten azonnal meghaltak, a többiek a kórházba kerültek.

Még most is emlékszem arra a döbbenetes fájdalomra, amit átéltem, és most is érzem legbelül, hogy valami még maradt belőle. Nem olyan éles, nem olyan eleven, de ott van, és az is lehet, hogy sohasem fog teljesen eltűnni. 

Nem ismertem akkor még azokat a segítő módszereket, amik ma már a rendelkezésemre állnak. Ott csak a nyers valóság jutott nekem a maga kegyetlenségével, hogy elveszítettem egy igaz barátot, aki nem sokkal korábban kisegített egy nem túl kellemes élményből.

Nekem is ott kellett volna lennem abban az autóban. Miért nem voltam ott?! Miért történt ez?! Nem helyes így! Miért így történt?! Hogyan lesz ezután?! – kérdezgettem magamtól, de sohasem kaptam választ.

Nem értettem, és csak annyit tehettem, hogy erősen hittem, ő már egy jobb, egy szerető helyen van. Ez adott némi vigaszt.

Aztán elkezdődött a gyász folyamata, és segített az, amikor emlékeztettem magam, amikor elhittem, hogy nincsen halál, csak átmenet egyik állapotból a másikba. Csak Élet van. Mert ha nem… akkor mi értelme mindennek?

Fura módon még mindig emlékszem a dalra, amelyre mindannyian utoljára táncoltunk; „Ég” (Sky) volt a címe. Bármikor meghallom azt a dalt, a szívem többé nem szomorúsággal, hanem szeretettel teli emlékezéssel telik meg.

Kopogtass a jobb érzésekért!

Testünk minden sejtje tárolja az összes érzelmet, gondolatot, tapasztalatot, sokkot és traumát, és ugyanezt teszi, ha valami szépet és boldogat élünk át. Minél inkább magunkba fojtjuk ezeket az erős érzéseket, annál inkább károsítjuk az egészségünket és gátoljuk a gyászhoz tartozó gyógyulási folyamatot. Mindannyian megérdemeljük, hogy érzelmi és mentális egészségben éljünk. Azokon a napokon, amikor úgy érzed, maga alá temet egy feléledő érzelem, próbáld ki az alábbi EFT gyakorlatot. Nevezd meg az érzelmeket, amelyek legbelül felmerülnek, miközben végigköveted a javasolt lépéseket.

Néhány gondolat útravalónak
Szörnyen nehéz átélni egy számunkra kedves ember elveszítését. A gyász folyamata hosszú és fájdalmas tud lenni. A gyógyulási folyamatban türelemre, önszeretetre és gondoskodásra van szükség. Tiszteld magadat és az érzéseidet ezen az utazáson. Megérdemled, hogy élj, és hogy újra jól érezd magad! A saját tempódban haladj, és tudd, hogy a saját folyamatod a legjobb számodra!

A kopogtatás segíthet feloldani ezeket az erős érzelmeket és csak ajánlani tudom, hogy próbáld ki a cikk végén található EFT-s gyakorlatot!

gyakorlat
Amikor semmi más nem segít – kopogtatás

Gyakorlatra fordított idő átlagosan:
10-15 perc

Milyen esetekre, milyen gyakran és kiknek ajánlom:
Amikor olyan napod van, hogy az érzelmek maguk alá temetnek, és úgy érzed, hogy mindegy, mit csinálsz, semmi sem segít megnyugodni.