Női kör

Női kör lett a gyűjtőneve azoknak a kimondottan nőknek szóló programjaimnak, ahol kiscsoportos foglalkozások keretében heti vagy havi rendszerességgel találkozunk. A Női körök célja, hogy elmélyüljünk egy-egy olyan, a nőket különösen érintő témában, amelyek átalakítása az egész életükre rendkívüli felszabadító hatással lehet.

Ezekről a témákról és megközelítésekről bővebben olvashatsz a honlapomon a Nőknek menüpontban.

A 2023-ban egy kis csoportos online Női kört tartottam, Belső utazás a szakrális női léthez címmel, ahol a résztvevőkkel közel egy éven át minden hónapban egyszer találkoztunk. Fantasztikus volt látni az elköteleződésüket önmaguk és a program iránt. Tanúja lehettem annak, hogy milyen mély együttérzés van az egymás és saját maguk felé fordulásukban, vagy abban, ahogy kapcsolódnak egymáshoz; és még virtuálisan is érezni lehetett, ahogy beburkolják egymást egy-egy szeretetteli öleléssel, amikor egy társuk elbizonytalanodott, nehézségekkel küzdött, vagy mélypontra jutott.

A szemem láttára bizonyították minden alkalommal, hogy együtt tényleg könnyebb! Sokan akkor ébredünk rá először, hogy nem csak egyedül nekünk vannak azok a bizonyos problémáink, amikor meghalljuk a másikat felsóhajtani, hogy „ó, hát te is így vagy ezzel?” – ez már önmagában is gyógyító tud lenni…

Amikor visszagondolok a programon résztvevő nőkre és az útra, amit együtt megtettek, mindig meghatódom. Hálás vagyok azért, hogy néhány résztvevő vállalta azt is, hogy válaszol az itt következő néhány kérdésre. Úgy érezték, szeretnék megosztani a tapasztalataikat, a bennük lezajlott változás örömét, hogy gondolataikkal inspiráljanak más nőket is arra, hogy elköteleződjenek önmaguk és lelkük kiteljesedése mellett.

Az alábbiakban a Belső utazás a szakrális női léthez csoportom résztvevőjével, Gurics Krisztinával történt beszélgetést olvashatod, melyet nagy szeretettel ajánlok.

Mi inspirált arra, hogy csatlakozz a Női körhöz?

Krisztina — Évek óta kísérsz az önismereti utamon, és közben nagyon sokat változott az önmagamról és a világról alkotott képem. Kiegyensúlyozottabbá váltam, sikerült megvalósítanom régóta dédelgetett álmaimat, amióta együtt dolgozunk. Ezért számomra nem volt kérdés, hogy csatlakozom, tudtam, hogy rengeteget fogok profitálni, hogy szeretetteljes támogatást fogok kapni a Női körtől, a Női körben.

Mi volt egy vagy több olyan pozitívum vagy változás, amit a program hatására tapasztaltál?

Krisztina — A gyakorlatok, meditációk nagyon sokat segítettek abban, hogy egyre inkább tudjak kapcsolódni a testemhez és a támogató, megtartó erőhöz, ami körülvesz. Egyre inkább éreztem ezt a támogatottságot, azt, hogy része vagyok egy nagyobb egésznek, és ez biztonságot adott a bizonytalan időszakaimban. Olyan egyszerű, a mindennapi életembe könnyen beépíthető eszközöket kaptam, amiket gyakorolva harmóniába tudtam/tudok kerülni akkor is, amikor kihívások érkeznek.

Mi volt számodra egyedi vagy meghatározó a programban, amiről szeretnéd, hogy mások is tudjanak?

Krisztina — Mivel időközben külföldre költöztem, az új helyzetek adta bizonytalanságokban és az abból következő érzelmi kihívásokban a Női kör nekem életmentő volt. Az otthonlét érzését adta, hogy az „enyéimmel” vagyok, olyan közegben, ahol értenek és megértenek és szeretettel támogatnak. Őszintén megoszthattam bármit ebben a körben, teljes elfogadást és szeretetteli odafordulást tapasztaltam minden alkalommal.

Ez nagy tanítás is volt nekem, mert miközben biztos voltam benne a személyed miatt, hogy a Női körben kapott tanítások nagyon sokat fognak adni nekem, én nagyon bizalmatlanul vágtam bele, tartottam a csoportos formától (korábbi tapasztalatok miatt). Számomra ez volt a legmeghatározóbb, hogy az előzetesen magam által emelt falakat a közösség ereje, szeretete lebontotta, és szabadon megoszthattam magam és érezhettem, hogy nem vagyok egyedül.

Mit emelnél ki, amit megértettél magaddal vagy az életeddel kapcsolatban a program hatására? Valami, ami elgondolkodtatott, vagy új meglátásokkal gazdagított nőként?

Krisztina — Igen, megértettem például azt, hogy nőként mennyire fontos kapcsolódnom a testemhez, a női energiáimhoz, a Föld Anyához. Hogy mennyire fontos elfogadni és szeretettel fordulni önmagamhoz, a fizikai valómhoz.

Elgondolkodtató volt, hogy lehet és szabad kérni. Hogy bármikor kérhetem a támogatást, hogy mindig kapcsolódhatok ehhez a megtartó erőhöz: hogy szabad a stresszt, a negatív dolgokat letenni, átadni neki.

Nagyon sokat adott, hogy nőként mennyire támogató, a biztonság érzését adó a nőtársaimmal kapcsolódni, közösséget teremteni, megosztani. Hogy kendőzetlenül megmutathatom magam, a nehéz pillanataimat is, és hogy mennyire segít önmagam és a helyzeteim elfogadásában, amikor mások szeretettel és ítélkezésmentesen vannak jelen nekem.

Volt valami, ami meglepett?

Krisztina — Kellemesen meglepődtem azon, hogy akiktől nem vártam, azoktól kaptam a legjobbkor, a legjobb formában a támogatást.

Mit szerettél a legjobban a Női körben?

Krisztina — A legmagányosabb pillanataimban is támogatva éreztem magam. Hogy a Női körtől kapott támogatással és elfogadással könnyebb volt megélnem a legnagyobb kihívásokat. Hogy a többiek nézőpontjai segítettek más nézőpontot találni a saját helyzeteimre. Hogy mindig azt kaptam tőle, amire épp szükségem volt. Hogy kaptam olyan eszközöket, amik segítettek jobban megérteni önmagam és más perspektívákat észrevenni.

Szerettem, hogy mindannyian különbözőek voltunk, mindenkinek volt erőssége, amivel hozzá tudott járulni ahhoz, hogy mindannyian gyarapodjunk. És ugyanakkor rengeteg közös pont volt, és egymás történeteiben láttuk visszatükröződni saját történeteinket is.

Miben voltál más a Női kör előtt? Miket gondoltál, éreztél a nőiségeddel kapcsolatban, hogyan élted meg azt, hogy Nő vagy?

Krisztina — Nem értékeltem eléggé a testemet, nehezen tudtam kapcsolódni hozzá, teljességgel elfogadni. A korom ellenére, sokkal inkább éreztem magam lánynak, mint nőnek. Nem igazán értékeltem azt, amit addig elértem az életemben. Igyekeztem láthatatlannak lenni, és nem tudtam teljességgel értékelni, felvállalni a képességeimet, a tudásomat, tapasztalataimat.

Milyen változásokat vettél észre a Női kör után?

Krisztina — Tisztábban látom önmagam, a képességeimet, a női bölcsességemet. Még elfogadóbbá, nyitottabbá váltam másokkal szemben. Az intuícióm erősebbé vált és tudatosabb vagyok rá. Magammal szemben is elfogadóbb lettem. Megszerettem a nőiségem. Jobban értékelem a női létet. Tudatosabb vagyok a fizikai testemre, hálás vagyok érte, szeretettel fordulok önmagam felé és jobban odafigyelek a szükségleteimre. Fizikai, érzelmi és mentális értelemben is. Értékesebbnek élem meg azt, hogy Nő vagyok. Erősebb vagyok, de ez az erő nem ellenálló, hanem megtartó. Ami azt jelenti, hogy amikor szükséges, a határaimat meghúzom, de azt szeretettel teszem – szeretettel önmagam és mások felé.

Mit hangsúlyoznál még ki, miért éppen ebbe a Női körbe csatlakozzanak az olvasók?

Krisztina — Olyan teret tudsz tartani, amiben teljességgel biztonságban érzem magam, a feltétel nélküli tiszta szeretet tere ez, amiben tisztábban, éberebben érzékelem magamat, a programjaim működését, a helyzeteket, másokat. Mintha fellibbenne egy fátyol, és tisztább, egyértelműbb lenne minden – egy magasabb perspektíva, egy teljesebb nézőpont.

Régóta, sokat és több technikával meditálok és a te meditációid nagyon különlegesek. Abban az értelemben, hogy minden alkalommal gyógyítanak. Mélyre visznek, de olyan szeretettel és a biztonság érzésével körbeölelve érzem magam, hogy bele merem engedni magam és merem meglátni, felszínre hozni és ezáltal elengedni a mélyen eltemetett érzéseket is.

Azt szerettem a legjobban abban, ahogy a Női kört vezetted, hogy bár mély dolgokat, mély transzformációt éltünk meg együtt, ott van egy szeretetteljes könnyedség is benned tanítóként, a Női körben mindig volt helye humornak.

Azt is nagyon szerettem, hogy a hibázást is el tudtad fogadtatni velem, hogy olyan elfogadással voltál jelen, hogy attól el tudtam én is fogadni magamat. Soha, semmilyen módon nem ítélkeztél, és vezetőként, tanítóként is mindig egyenrangúnak éreztem veled magam, sosem volt alá vagy fölé rendeltség, közösség, testvériség volt.

Bármi más, amit még szeretnél megosztani?

Krisztina — Végtelenül hálás vagyok neked és a többi nőtársamnak ezért az évért, mert úgy érzem, hogy a külső transzformáció, amit az élethelyzetem diktált, a segítségeddel belsőleg is meg tudott történni. A jelenlét, a támogatás, a szeretet, a tanítások és a közösség ereje segített a belső erőmet olyan szintre emelni, hogy a kihívásokból teljesen megújulva léphettem tovább az életemben.

És mindezt úgy, hogy amikor igent mondtam a Női körre, fogalmam sem volt, hogy mekkora szükségem lesz rá, hogy mekkora támogatás lesz. Legjobbkor, a legjobb módon.